2022. október 22-én tartottuk az idei polgári találkozónkat, szokás szerint a Pap-szigeten, de ezúttal az őszi időjárás miatt már az Invitárium épületében. Sokan jöttünk össze a SZEKE tagságából és más érdeklődő barátaink és ismerőseink is, hiszen idén is ez egy nyitott rendezvény volt mindenki számára.
Vitályos Eszter országgyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt és köszöntő beszédet mondott az egybegyűlteknek. Beszédében megemlékezett az októberi forradalomról is, személyes családi emlékeit hozzáfűzve és egy korabeli beszámolót is felidézett az események kapcsán. Majd beszélt a Szentendre előtt álló kihívásokról, a közösség fontosságáról, az összetartás erejéről. Kiemelte, hogy sorsunk a mi kezünkben van, a szentendreieknek kell Szentendre sorsát jobbra fordítani, amihez kitartó munkára lesz szükség a jövőben is, amelyhez ő mindig készséggel fog segítséget nyújtani.
Ezt követően Török Balázs és Petricskó Zoltán prezentálásában, de szabad fórum formájában beszéltünk a közösség és a város helyzetéről, kihívásairól. Bár a város elmúlt 3 éve során nem sok minden történt és sok elszalasztott lehetőség terheli ezt az időszakot, annál több tennivaló mutatkozik a jövőre nézve. Az elmaradt fejlesztések helyett egy magabiztos, tenni akaró, alázatos, a város sorsát első helyen kezelő új korszak során Szentendre folytathatná a már korábban elindult fejlődési pályáját. Ehhez viszont valóban minden tenni akaró szentendrei polgártársunk összefogására és együttműködésére szükség van. Ezt az összefogást meg kell teremteni előbb, hogy utána a városunk ügyei is jobbra fordulhassanak. Ez a közeljövő feladata.
A beszélgetést követően a Tokaj Excellence Borház jóvoltából egy pazar tokaji borkóstolót élvezhettünk, és közben tételenként a szentendrei Dunazug Együttes nagyszerű előadását is. Végül kiváló hangulatban egy pompás vacsorát költhettünk el együtt, így a rendezvény estébe hajlón ért véget.
A kitűzött feladatok szerint a jövőben ilyen és más jellegű eseményekkel igyekszünk az összefogást városunkért megformálni és megerősíteni, így reméljük a következőkben is tudunk majd találkozni mindazokkal, akik most nem tudtak eljönni, hiszen a legfontosabb az összefogásunk Szentendréért!
Most pedig videó és fényképbeszámolóval idézzük vissza az est eseményeit:


















Tagság szükséges a részvételekhez?
A szekeklub@gmail.com emailcímre küldött rövid üzenettel. az elérhetőség megadásával lehet kérni értesítést az eseményekről.