Idén már sokadjára merül fel a kérdés: Azért nem érezhető Szentendrén, hogy bármi is történne szeretett városunkban, mert nincs pénze az önkormányzatnak, vagy valami más oka van ennek? Unos-untalan hallhatjuk azt a mantrát, hogy a várost kivérezteti a kormány. Ünnepi beszédektől előterjesztésekig, közleményektől lakossági fórumokig jön ez a szokásos lemez, amit legfeljebb a 3 évvel ezelőtti városvezetésre való visszamutogatás színesít még olykor.

Éppen ezért megnéztük a város idei költségvetését, hogy tisztán lássuk: Mégis miből élünk?!

Megnyitva a költségvetési előterjesztést, a fent említett kifogások taglalása után a következő táblázat ugrik a szemünk elé rögtön:

Az egymás alatti számokat olvasva úgy tűnik, hogy az önkormányzat mindkét előző évben jelentős pluszban zárt: 2020-as tényadatok szerint 861 millió forinttal maradt el az önkormányzat kiadása a bevételeitől, 2021-es tényadatok szerint pedig 528 millió forintot spóroltak nekünk. Összesen durván 1,4 milliárd forintot. Dicséretes, ámde jobban örülnénk annak, ha pontosabb tervezés és végrehajtás mellett a város közállapotain látnánk a bevételek maradéktalan elköltését.

Ha most tekintetünket a költségvetés tervezetek mérlegfőösszegére fordítjuk, akkor szintén jó eredményekkel szembesülünk, ugyanis az másfél milliárd forinttal haladja meg a tavalyit és már karcolja a lélektani 10 milliárd forintos határt. Egyre több pénz van:

Nézzük hát meg akkor, miként veszi ki az állam a részét városunk finanszírozásából! Ugye az unásig ismert állítás szerint “kivéreztetés” zajlik. Ezzel ellentétben jól látható, hogy az állami működési támogatás soha nem volt még annyi, mint idén. Az alábbi ábrán jól érzékelhető, hogy ez a “kivéreztetés” abban nyilvánul meg, hogy az elmúlt 2 évben kiugró támogatást kap működésre Szentendre önkormányzata:

Sokszor merül föl még a helyi adók, helyi bevétel témája is. Legyünk igazságosak: állhatna jobban a helyzet. De így is több bevételt juttat a lakosság a városnak, mint a tavalyi évben. És még a költségvetési előterjesztés anyagához hozzá kell adni a HIPA adócsökkentés nyomán juttatott állami kompenzációt is, így 29%-kal magasabb bevételre számíthat az önkormányzat idén a tavalyi évhez képest. A helyi adók a következőképpen néznek ki a terv szerint:

Minden jel szerint pénz tehát van, és egyre több.

Ez alapján nem csoda, hogy szerencsére a város cégeinek is több forrás jut idén. Ami alapján pedig jogos elvárásunk, hogy ennek pozitív nyomait tapasztaljuk a város működtetésében:

További 400 millió forint tagi kölcsön visszafizetésre is számíthat még ebben az évben a VSzN Zrt., mint az az anyagból kiderül. Nos, igen, az Aquapalace-ra ugyan kevesebb kiadás van számolva a tavalyihoz képest, de ez csak azért van, mert a folyton megugró működési vesztességet utólag szokta pótolni az önkormányzat. Márpedig arra sajnos idén is számítani lehet, főleg mióta az új bérletrendszer miatt sokan inkább hanyagolják az uszodába járást.

De még fontosabb az intézmények működése és költségvetése, amelyeknél szerencsére szintén az látszik, hogy magasabb összegből tudnak gazdálkodni idén a tavalyihoz képest:

Jól látszik, hogy az állami támogatás és az egyéb bevételek is jelentősen növekedtek, sőt még az önkormányzat által adott működési támogatás is növekszik (igaz, nem éri el még így sem a tavalyelőtti szintet). A közalkalmazottak és köztisztviselők növekvő bérére így van fedezet, miközben a minden idők legkisebb közterhei révén a bérjárulékokra fordítandó kiadás nem növekszik nagy mértékben. Intézményenkénti bontásban ez így néz ki:

Jól látszik, tehát, hogy forrás van, nem is kevés. Az önkormányzat a korábbi két évben ráadásul el sem költötte a bevételeit teljes mértékben. Idén pedig még nagyobb, minden korábbinál nagyobb állami támogatásra számíthat és az adóbevételek is már szépen alakulnak. Összességében tehát másfél milliárd forinttal gazdálkodhat több pénzből az önkormányzat 2021-hez képest. Rekordköltségvetés. Most már csak arra lenne szükség, hogy ebből idén végre magunk is tapasztalhassunk valamit a városban!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.