Köszönjük szépen a sok önzetlen felajánlást a SZEKE szokásos karácsonyi adománygyűjtésére, aminek köszönhetően több százezer forint értékű felajánlást érkezett! Ugyan az adventi Krumpliebéd rendezvényét nem tudtuk megtartani, de sokan a helyette tartott kis adventi forraltborozáson, mások Petricskó Zoltánt közvetlenül felkeresve adták át felajánlásukat, illetve több az ismeretségünkbe tartozó cég is tett névtelen felajánlást e célra.
Idén is hiánypótló és ünnepi kellékek, élelmiszerek, háztartási fogyóeszközök kerültek azokba az adománycsomagokba, amiket több napon keresztül vittünk ki személyesen a szentendrei megajándékozottaknak, akik között voltak nehéz körülmények között élő családok vagy idős személyek, esetleg betegséggel küszködők is. A célunk idén is az, hogy ezzel az adománycsomaggal kicsit ünnepibbé tegyük számukra karácsony ünnepét, amikor a törődés élményét is át tudják élni, és az ünnepnapokra is olyan javakban részesülnek, amiket egyébként nem engedhetnének meg maguknak. Bízunk benne, hogy lelkiekben és anyagiakban is gazdagabb lesz számukra ezáltal az ünnep.
Készítettünk egy rövid videóbeszámolót is az ajándékok kihordásáról, melyet kérünk fogadjatok szeretettel! Ahogy a megajándékozottak hálás örömteli köszönetét is szeretnénk tolmácsolni mindenkinek, aki felajánlásával ezt az örömet tudta biztosítani a rászorulók részére!
Ezen kívül idén a Mini Outlet Center is felajánlással élt egyesületünk és a Vitályos Eszter által vezetett Átölel a Pilis-Dunakanyar Szövetség felé, ami abban testesült meg, hogy 105 karácsonyfát vásárolt és ajánlott fel a cég a rászorulók számára, hogy ezzel tegye számukra szebbé az ünnepet. Ötven fát a napokban szentendrei 65-öt pedig térségbeli rászoruló családoknak vittek ki a két egyesület képviselői. Erről az akcióról a napokban fog megjelenni egy másik beszámoló majd.
Mindenkinek köszönjük a felajánlásokat és mindenkinek áldott és boldog karácsonyt kívánunk!
