Október 20-án a Korona Étteremben láthattuk vendégül Földi-Kovács Andreát és Földi Lászlót a Védett Társadalom Alapítvány képviseletében. A másfél órás beszélgetés során az alapítvány létrehozásának okairól, a szervezet céljairól hallhattunk vendégeink tolmácsolásában.

Bár a beszélgetést nehéz lenne visszaadni pár szóban, de lényegében a normális társadalom, a társadalom normális működése melletti kiállás vezérelte az alapítvány létrehozását, mivel manapság egyre több inger és befolyásolás éri a társadalmat, mint közösséget, annak egyes csoportjait, a családokat és az egyéneket egyaránt, amely mind a több ezer év alatt kialakult és mindannyiunknak támaszt nyújtó társadalmi együttműködés és struktúrák szétzilálását célozzák. Ezt felismerni sem könnyű a mindennapok agysorvasztó híráradata és silány kulturális dömpingje közepette, még fontosabb ellene tudatosan is védekezni. Örömteli módon arról tudtak vendégeink a teltházas beszélgetés során beszámolni, hogy nagyon sok érdeklődés kíséri szerveződésüket belföldről és külföldről egyaránt, és rengeteg tervük van céljaik megvalósítása érdekében.
Bízunk benne, hogy a SZEKE is részese lehet majd ennek a társadalmi összefogásnak, melynek az alapítvány a zászlóvivője.Köszönjük szépen mindenkinek, aki eljött a rendezvényünkre!
