Kedves Barátaink!
A világjárvány okozta kényszerű távolságtartás miatt az idei 56-os megemlékezésen is csak lélekben lehetünk együtt. De lélekben együtt vagyunk és pont a mai napon erőt meríthetünk az 56-os hősök összetartozásából, akik megmutatták, hogy a szunnyadó nemzeti közösség egy csapásra képes kezébe venni sorsát és megküzdeni a szabadságáért.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója a közösség erején túl a szabadság fontosságáról is szól. Arról a történelmünk során számtalanszor megélt tanulságról, hogy a szabadságért meg kell dolgozni, meg kell küzdeni minden korban, minden nemzedéknek, mivel a nemzet és egyén szabadsága nem egy magától értetődő adottság. ’56 azt is bizonyította viszont, hogy ha van akarat és összefogás, akkor hiába fenyegeti bármilyen nagy hatalom a szabadságunkat, a küzdelem minden körülmények között nyerhető és a szabadság megvédhető, kivívható.
Így van ez ma is, amikor nemzeti szabadságunk megvédéshez a nemzeti önazonosságunk egyes alkotóelemeit kell megvédenünk és őriznünk, amelyek a haza, a család, a hitünk, a történelmünk, a kultúránk, a szuverenitásunk. Ezekért és ezeken keresztül a szabadságunkért ma éppúgy tennünk kell.
Bár közös ünnepséget idén nem tudunk tartani, de az a megtiszteltetés ért minket, hogy ennek ellenére dr. Vitályos Eszter államtitkár asszony elküldte videóüzenetben számunkra és minden szentendrei számára ünnepi köszöntő gondolatait
Reméljük, hogy a járványt előbb-utóbb végre majd magunk mögött tudhatjuk és akkor alkalmunk lesz ismét közösségi összejöveteleink, rendezvényeink, ünnepségeink megtartására!
Baráti üdvözlettel: a SZEKE csapat