A kerékpárhíd ügyében kialakult vita kapcsán először is szeretnénk a tényeket tisztába tenni, mely tények a vitákat, tájékoztatásokat követő és értékelő közönség számára mára egyértelművé válhattak:

A kerékpárhíd megépítésének a Dunakorzón lévő kerékpáros látogatók mennyiségére nincs hatása, hiszen a vendégek híd híján is meglátogatják majd városunkat. Miután okos döntéssel a mobilgát megépült és annak eredményeként kiszélesedett a korzó és bátor döntéssel az átmenő autóforgalom elől el is lett az zárva, így bőséges hely áll már rendelkezésre a kerékpárosok és gyalogosok közlekedésének megoldására. Kerékpárhíd 2 helyen létesíthető: a belváros északi végén a Teátrum parkoló mellett, illetve a Határcsárdánál. A Dunakorzótól délre, a Postás strandnál vagy délebbre viszont a kerékpárhidat nem lehet megépíteni környezetvédelmi és vízügyi előírások miatt most sem, később sem. A kerékpáros nyomvonalat a város több mint 10 éve hagyta jóvá; az észak-belvárosi kerékpárhidat pedig a képviselő-testület és Fülöp Zsolt 5 évvel ezelőtt szavazta meg, egyhangú döntéssel. A beruházás a városnak egy forint kiadásába sem kerül, pályázati pénzből valósul meg, döntés híján viszont a város hamarosan elesik a forrástól is és a hídtól is.

A kialakult vitában a SZEKE nevében a következő állásfoglalást és javaslatot tesszük:

Jogállamban egy adott városi kérdésben vagy a képviselő-testület dönt, vagy egy népszavazás. Ezért a városvezetés által tervezett házilagos szavazgatás nem elfogadható és nem lenne jogállami. Mivel azonban az elmúlt vitákban és beszélgetésekben minden szempont felmerült már, ezért meggyőződésünk, hogy felelős városvezető és képviselő ennyi sok információ alapján döntést kell, hogy tudjon hozni a kerékpárhídról és a 2 lehetséges helyszín közötti választásról.

Úgy látjuk, hogy a 2 lehetséges közül az észak-belvárosi hídhelyszín lenne a jobb döntés. Az a híd a szigeten élőknek klímabarát, zöld és gyors közlekedési lehetőséget kínálna, csökkentené a Szentendrén áthaladó autós forgalmat és szmogot és fellendítené Szigetmonostor helyi gazdaságát is. De leginkább Szentendrének nyújtana új perspektívát, a sziget hatalmas zöld felületei nyílnának meg számunkra pihenésre, kikapcsolódásra, sportolásra gyalog vagy kerékpáron egyaránt.

Mivel a válaszadásra jelzett határidő eltelt, és jósolni sem lehet, hogy a város valaha kaphatna-e újra lehetőséget a hídépítésre, ezért dönteni kell. Mivel a döntéshez szükséges információk rendelkezésre állnak, így jókor, jó forrásból meghozható a jó döntés, ezért a beruházás előkészítésének folytatását javasoljuk. Továbbá javasoljuk, hogy a város nyilvánossága előtt a következőkben a híd esztétikai megjelenése és a Dunakorzó kialakítása kapcsán folytassa a városvezetés a lakossági párbeszédet. Előbb viszont felkérjük a városvezetést és képviselő-testületet, hogy a demokratikus keretek között történt megválasztásuknál és a rájuk ruházott felelősségnél fogva ne odázzák el a döntést és választ tovább, ne fosszák meg a szentendreieket és szigetieket a híd megépülésétől, hanem kezdeményezzék az észak-belvárosi híd megépítésének folytatását!

A SZEKE nevében Petricskó Zoltán, Pintér Ádám és Török Balázs, a Petőfi Kulturális Egyesület nevében Kun Csaba.

A SZEKE készített egy véleménykutatási kérdőívet, hogy mindenki elmondhassa anonim módon véleményét a kerékpárhíd kapcsán. Örülünk minden véleménynyilvánításnak:

https://forms.gle/brmyBnhomh55F26x6