Következő előadóestünkre szeretnénk nagy szeretettel meghívni titeket, melynek előadója kedves jó barátunk és a Konzervatív Esték alapítója, Dr. Fodor Pál. Az előadás címe és témája pedig:
Az iszlám és a kereszténység – az iszlám és Európa viszonya a kezdetektől máig
Dr. Fodor Pál barátunk turkológus, a téma szakértője, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója, a Bölcsésztudományi Kutatóközpont főigazgatója és egyébként pont 4 évvel ezelőtt, kevéssel az újraindulás után tartott már egy előadást nekünk, igaz akkor közösségünk még kevesebb tagot számlált, mint örvendetes módon manapság. Most is történeti távlatú előadást fogunk meghallgatni tőle, de ezúttal az iszlám térhódítás kapcsán tekintünk vissza és próbáljuk meg közösen levonni a tanulságokat a jövőre nézve.
Olyan kérdéseket fogunk többek között boncolgatni, mint:
- Az iszlám világ haderői már többször már el akarták foglalni Európát. Akkor miért nem sikerült, most vajon sikerülhet-e hosszú távon?
- Sikeresebb lehet-e a katonai hódításnál a kulturális és a beszivárgáson alapuló hódítás?
- Féltenünk kell-e a keresztény Európa jövőjét? Lehetséges-e az integráció?
- Mi a törökök viszonya a többi muszlim néphez, nemzetiséghez és mi a véleményük az átalakuló Európáról?
- Törökország „európaizált” muzulmán ország, helye van-e az Unióban?
A találkozót március 23-án, jövő csütörtök este 18:30 órakor tartjuk az Offline Centerben (Ady Endre út 6.)! Várunk titeket, várjuk kérdéseitek és szeretnénk kérni, hogy előzetesen regisztrálni is legyetek kedvesek holnapunkon, ezen a linken: https://szeke.hu/regisztracio/
Baráti üdvözlettel a szerezők nevében: Török Balázs