A közbeszéd viszontagságai
címmel tartott előadást a SZEKE Klubban
Borókai Gábor
a Heti Válasz főszerkesztője
Az est folyamán arról beszélgettünk Borókai Gáborral és vendégeinkkel, hogy milyen szerepe van a médiának a napi közbeszédre, a politikai és közéleti ismeretek terjedésére, mekkora a negyedik hatalmi ágnak nevezett média súlya és hogyan lehet ezt közös céljaink érdekében használni. Továbbá arról is, hogy milyen folyamatok zajlanak a média világának hátterében napjainkban, milyen veszélyek és esélyek állnak előttünk a közeljövőben. Borókai Gábor mindezekről eddigi szakmai pályafutása alatt alapos ismereteket szerzett, hiszen többek között kormányszóvivőként is dolgozott majd részt vett a Hír TV létrejöttében, ma pedig a Heti Válasz című folyóirat főszerkesztője.